Új, használt, olcsó vagy drága gumit vegyünk?
Egyre kevesebb téli gumiabroncs bőg le az idei tesztek tanúsága szerint, de az olcsó kínai gumik még így is bőven utolsók.
Könnyűfém helyett acélfelni, nagy nyári helyett kisebb téli kerék: sokan átállnak téli kerékgarnitúrára vagy átszereltetik abroncsaikat. De milyen téli gumiabroncsot válasszunk?
Konkrét abroncsok közül válogatva hallgassuk meg a gumis műhelyek szakembereit, mit tapasztaltak az egyes abroncsok kátyútűrésével, élettartamával kapcsolatban. Nyilván a garnitúra ára is fontos, de az azonos árkategóriájú termékek között a döntést érdemes a gumitesztek eredményeire alapozni.
Sokaktól halljuk, mennyire jó használt abroncsot vettek kedvező áron. Saját bevallása szerint az összes érintett egytől-egyig belenyúlt a tutiba, de hátha tényleg 100 százalékos a sikerarány. Ám a használt abroncsok biztonságossága erősen kérdéses, mert semmit nem tudni az esetleges szerkezeti sérüléseikről. Röntgenszem híján nehéz mérlegelni, hogy van-e annyira olcsó, amennyire bizonytalan az élettartama. Mert a használt gumiabroncs az újhoz képest zsákbamacska, pedig az életünk múlhat rajta. Persze mi is veszünk használt autót és tény, hogy nem dobjuk le róla rögtön mind a négy gumit, pedig azok előéletét sem ismerjük. De minden szempontot mérlegelve azt javasoljuk, hogy inkább vegyünk jutányosan egy középmezőnybeli, de új téli abroncsot, mint bármilyen használtat. Mert egy új gumival a kiszámíthatatlan élettartamú használt abroncsok nem állják a versenyt.
175/65 R14, ADAC AUTÓKLUB
Legjobbak | Continental WinterContact TS850, Dunlop SP Winter Response 2, Michelin Alpin A4 |
Legrosszabbak | Cooper WeatherMaster SA2, Star Performer SPTS Winter AS |
Idén az ADAC a különféle méretekben tesztelt, összesen 32 téli és négyévszakos abroncs közül egyetlen egynek sem adott nagyon jó értékelést. A magas színvonalat jelentő jót azonban több gumi is elérte.
A kisautókra való 175/65 R14-es méretben 14 gumiabroncs tulajdonságait vizsgálták egy Ford Fiestán. Az élen ezúttal is a prémiummárkák követik egymást. Elgondolkodtató, hogy a közepesekhez képest – a gumik élettartamára vetítve – havonta 300-500 forint többletköltségért járhatunk a legjobb teljesítményt nyújtó abroncsokkal.
195/65 R15, ADAC AUTÓKLUB
Legjobbak | Continental Winter Contact TS850, Bridgestone Blizzak LM 001, Dunlop SP Wintersport 4D |
Legrosszabbak | Matador MP92 Sibir Snow, Infinity Winter Hero INF 049, Achillis Winter 101 |
14 különféle gumiabroncsot vizsgált a legnagyobb német autóklub az igen elterjedt 195/65 R15 méretben (pl. Bravo és Stilo, Golf IV-V-VI, Vectra B és C, Astra, Zafira, i30 és Cee’d, Mégane és Scénic, Focus I-II, 307 és 308). Az élbolyban, amelyhez a Semperit SpeedGrip 2 is sorolható, a gumik kiegyensúlyozottan teljesítettek, de a középmezőnyben is tisztes portékát talál a kuncsaft a pénzéért.
A két utolsó gumi tapadása elfogadhatatlan volt nedves úton, ezért szerepeltek le. A Matador igen nagy különbséggel áll előttük, de gyenge nedves tapadása miatt így is csak hátulról a harmadik. Ebből az összevetésből kimaradt a Goodyear, mert az UltraGrip 8-at már nem gyártotta ebben a méretben, utódja viszont nem volt elérhető a teszt készítésekor.
205/55 R16, ACE AUTÓKLUB
Legjobbak | Nokian WR D3, Continental Winter Contact TS850, Goodyear UltraGrip 9 |
Legrosszabbak | Vredestein Snowtrac 5, Bridgestone Blizzak LM32, Kumho I’zen KW32 |
Ezt az abroncsfajtát az idei téli szezon előtt az Auto Club Europa és a GTÜ műszaki felügyelet közösen tesztelte. Ebben a középkategóriás autókon, de az Astra H mezőnyében is népszerű méretben vizsgálódott. Ár/érték arányban kiemelkedően jó a Nokian WR D3, amely összességében a teszt győztese lett. A legrosszabbak kitételnek itt nincs sok értelme, mert a legkevesebb ponttal értékelt abroncsok is elérték az ajánlott minősítéshez szükséges pontszámot.
205/55 R16, AUTO, MOTOR UND SPORT
Legjobbak | Continental Winter Contact TS 850, Goodyear Ultra Grip 9, Dunlop Winter Sport 4D |
Legrosszabbak | Hankook Winter I*cept RS, Toyo Snowprox S943, Westlake SW 608 |
Az Autó Magazin német testvérlapja is az E46-os 3-as BMW-k és az alsó középkategóriás autók kedvelt kerékméretében vetette össze a téli gumiabroncsokat. Az év elején végzett, de ősszel publikált tesztet majdnem megtorpedózta a svéd sarkkörön szokatlan meleg februárban, ám a fagy visszatérte megmentette a kollégákat és elvégezhették a méréseket.
Tízből nyolc abroncs ajánlott minősítést kapott, ami jelzi, mennyire ügyesen variálnak a gumifejlesztők az ellentétes célokat szolgáló megoldásokkal. A gumifejlesztés tényleg nagy mágia, mert például a hóban és jégen jól kapaszkodó lamellák kimondottan rontják a féktávot száraz úton.
Havas és nedves úton a Michelin Alpin 5 és a Goodyear UltraGrip 9 remekelt, de végül kis gördülési ellenállásával a Continental abroncsa győzött, mert egyenletesen jól teljesít. Érdekes látni, hogy a kínai Westlake lemaradása nem akkora, mint régebben. Bár így is utolsó, a fejlődés látható.